Az itthon még kevésbé elterjedt, ám egyre népszerűbb kéthéjú, vagy más néven légréses technológia a kályha élettartamát jelentősen megnöveli.
Ezek a kályhák is lehetőség szerint külső levegő bevezetéssel működnek, a belső tér levegőjétől teljesen független, zárt rendszerben.
A TŰZTÉR ÉS A FÜSTJÁRATOK TELJES EGÉSZÉBEN SAMOTT TÉGLÁBÓL ÉPÜLNEK, AMIK EGYÜTTESEN EGY NAGY HŐTÁROLÓ MAGOT KÉPEZNEK, GONDOSKODVA A HOSSZÚ HŐLEADÁSRÓL ÉS A MAGAS HATÁSFOKRÓL.
A kályha külső falazata és a belső samott részek között zárt levegő van, ami a fűtés során felforrósodva egyenletesen melegíti a kályha külső héjazatát, így a külső felület hőmérséklete kiegyenlítettebb, nincsenek a hőfokkülönbség miatti feszültségek.
Ennek köszönhetően az ilyen kályhák élettartama jóval hosszabb, nem igényelnek időközönkénti újrarakást.
Minimalista stílusú házban építettem ezt a kályhát egy enyhe januáron. Egy ilyen házba a legtöbb ember nem tudná elképzelni a cserépkályhát. Nem csoda, nem köztudott, hogy egy modern cserépkályhának már akkora ajtaja is lehet, mint egy kandallónak, és a kerámia elemek, amikből felépül, nem 22 cm-es négyzetek, hanem a pécsi KeramikArt-nak hála, sokkal nagyobb lapok. És fontos, hogy ez nem burkolat a kályha falán, ahogy sokan hiszik..
A ház terveivel érkezett az első megbeszélésre a későbbi kályha tulajdonos házaspár. Szerencsés, ha ilyen hamar elkezdődik a közös gondolkodás. A kémény helye, mérete is változhat, és a külső légbevezetést is könnyen ki lehet alakítani. Ebben az esetben a kályha térelválasztó funkcióval is rendelkezik.
Érdekes és jellemző is, hogy a fenti fémes szürke színű kályha tulajdonosa egy ismerősénél látta ezt a barna kályhát, és ezután döntöttek úgy, hogy mégsem kandallót építtetnek majd a házukba. Ahogy minden általunk épített kályhának, úgy ennek is fűtött az ülőpadkája, ami másnap reggel még meleg.
A nappali, a konyha, és az étkező sok esetben egy légtér, ebben a házban is egy nagy teret alkotnak, de a tulajdonos mégsem szerette volna, hogy a kályha sok helyet foglaljon. A központi helye miatt a körüljárhatóság is fontos szempont volt, ezért sem nem kapott ülőpadkát. A sarok kályhaajtó viszonylag újdonság, ami modern megjelenést ad a kályhának.
Ennek a kályhának már kész volt a terve, mikor megkeresett a tulajdonos, hogy látott egy német weboldalon egy kályhát, ami nagyon megtetszett nekik. Örültem az új ötletnek, elkészítettem az új tervet, a pécsi KeramikArt pedig legyártotta a nem szokványos íves elemekkel.
Az első megbeszélésre érkezve a ház udvarán pávák, tyúkok, kakasok látványa fogadott egy nagy mezőn keresztülhaladva. A természetközeli, vidéki hangulat a ház berendezésén is jól visszaköszönt, ehhez kellett igazodnom a kályha tervezésekor. Modern cserépkályhát szerettek volna, ami hosszan tartja a meleget. A fazekas zöld máz a fehér vakolt részekkel és a kályha körüli fa gerendákkal, padlóval jól kiegészítik egymást.
A kályha formáját minden esetben a hely adottságaihoz és a megrendelő elképzeléseihez igazítjuk, ezért két egyforma kályhát még nem építettünk.
Elegáns, modern cserépkályha volt az ügyfél elképzelése, de teljesen szabad kezet kaptam a tervezéshez. A rendelkezésre álló hely nem volt nagy, de pont elég ahhoz, hogy egy kis ülőpadka is elférjen. Az ajtó mérete közelíti egy kisebb kandallóét, így az összkép itt is a tűz látványával teljes.
Egy búbos kemence és egy modern cserépkályha találkozása. 2019-ben megkapta a Tűzvilág magazin Az év kályhája díját.
A kályha két oldalán látható motívumot a család egy Iránban tett utazása során hozta magával és a pécsi KeramikArt keramikusa öntötte kályhacsempébe. Az ülőpadkája ennek a kályhának is fűtött.
Egy kandalló kályha állt a jelenlegi kályha helyén, mikor ez első megbeszélésre megérkeztem. Szerették azt is, de érezték, hogy nem annyira gazdaságos a használata. Jól érezték, örömmel számoltak be az első hetek tapasztalata után, hogy a korábbi famennyiség töredékét használják el.

kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László, Barta Kata |
külsö falazata: | kerámia falazat 55 x 55 x 11 cm-es elemekből |
füstjáratok: | 5 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | fűtött, 55 x 55 x 11 cm-es elemekből |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | 55 x 72 légöblítéses, KeramikArt Kft Pécs |
Minimalista stílusú házban építettem ezt a kályhát egy enyhe januáron. Egy ilyen házba a legtöbb ember nem tudná elképzelni a cserépkályhát. Nem csoda, nem köztudott, hogy egy modern cserépkályhának már akkora ajtaja is lehet, mint egy kandallónak, és a kerámia elemek, amikből felépül, nem 22 cm-es négyzetek, hanem a pécsi KeramikArt-nak hála, sokkal nagyobb lapok. És fontos, hogy ez nem burkolat a kályha falán, ahogy sokan hiszik.
A ház terveivel érkezett az első megbeszélésre a későbbi kályha tulajdonos házaspár. Szerencsés, ha ilyen hamar elkezdődik a közös gondolkodás. A kémény helye, mérete is változhat, és a külső légbevezetést is könnyen ki lehet alakítani. Ebben az esetben a kályha térelválasztó funkcióval is rendelkezik.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Gulyás István |
külső falazata: | kerámia falazat 44 x 22 cm-es elemekből |
füstjáratok: | 4,5 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | fűtött, 44 x 44 x 11 cm-es elemekből |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft, Pécs |
ajtó: | 55 x 72 légöblítéses, KeramikArt Kft, Pécs |
A ház terveivel érkezett az első megbeszélésre a későbbi kályha tulajdonos házaspár. Szerencsés, ha ilyen hamar elkezdődik a közös gondolkodás. A kémény helye, mérete is változhat, és a külső légbevezetést is könnyen ki lehet alakítani. Ebben az esetben a kályha térelválasztó funkcióval is rendelkezik.
Érdekes és jellemző is, hogy a fenti fémes szürke színű kályha tulajdonosa egy ismerősénél látta ezt a barna kályhát, és ezután döntöttek úgy, hogy mégsem kandallót építtetnek majd a házukba. Ahogy minden általunk épített kályhának, úgy ennek is fűtött az ülőpadkája, ami másnap reggel még meleg.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Gulyás István |
külsö falazata: | kerámia falazat 44 x 22 cm-es elemekből |
füstjáratok: | 4,5 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | fűtött, 44 x 44 x 11 cm-es elemekből |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft Pécs |
ajtó: | 55 x 72 légöblítéses, KeramikArt Kft., Pécs |
Érdekes és jellemző is, hogy a fenti fémes szürke színű kályha tulajdonosa egy ismerősénél látta ezt a barna kályhát, és ezután döntöttek úgy, hogy mégsem kandallót építtetnek majd a házukba. Ahogy minden általunk épített kályhának, úgy ennek is fűtött az ülőpadkája, ami másnap reggel még meleg.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Gulyás István |
külsö falazata: | kerámia falazat 44 x 22 cm-es elemekből |
füstjáratok: | 4,5 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | fűtött, 44 x 44 x 11 cm-es elemekből |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft Pécs |
ajtó: | 55 x 72 légöblítéses, KeramikArt Kft., Pécs |
Érdekes és jellemző is, hogy a fenti fémes szürke színű kályha tulajdonosa egy ismerősénél látta ezt a barna kályhát, és ezután döntöttek úgy, hogy mégsem kandallót építtetnek majd a házukba. Ahogy minden általunk épített kályhának, úgy ennek is fűtött az ülőpadkája, ami másnap reggel még meleg.
A nappali, a konyha, és az étkező sok esetben egy légtér, ebben a házban is egy nagy teret alkotnak, de a tulajdonos mégsem szerette volna, hogy a kályha sok helyet foglaljon. A központi helye miatt a körüljárhatóság is fontos szempont volt, ezért sem nem kapott ülőpadkát. A sarok kályhaajtó viszonylag újdonság, ami modern megjelenést ad a kályhának.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László |
külsö falazata: | kerámia falazat 55 x 55 x 11 cm-es elemekből, felül km tömör tégla vakolt felülettel |
füstjáratok: | 3,6 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | nincs |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft Pécs |
ajtó: | KKL6022, légöblítéses Kiss Kandalló Kft., Salgótarján |
A nappali, a konyha és az étkező sok esetben egy légtér, ebben a házban is egy nagy teret alkotnak, de a tulajdonos mégsem szerette volna, hogy a kályha sok helyet foglaljon. A központi helye miatt a körüljárhatóság is fontos szempont volt, ezért sem nem kapott ülőpadkát. A sarok kályhaajtó viszonylag újdonság, ami modern megjelenést ad a kályhának.
Ennek a kályhának már kész volt a terve, mikor megkeresett a tulajdonos, hogy látott egy német weboldalon egy kályhát, ami nagyon megtetszett nekik. Örültem az új ötletnek, elkészítettem az új tervet, a pécsi KeramikArt pedig legyártotta a nem szokványos íves elemekkel.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László |
külsö falazata: | kerámia falazat 55 x 55 x 11 cm-es és 44 x 22 cm-es elemekből |
füstjáratok: | 4,2 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | nincs |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft Pécs |
ajtó: | KK3647 (46 x 57 cm) légöblítéses, Kiss Kandalló Kft., Salgótarján |
Ennek a kályhának már kész volt a terve, mikor megkeresett a tulajdonos, hogy látott egy német weboldalon egy kályhát, ami nagyon megtetszett nekik. Örültem az új ötletnek, elkészítettem az új tervet, a pécsi KeramikArt pedig legyártotta a nem szokványos íves elemekkel.
Egy kandalló kályha állt a jelenlegi kályha helyén, mikor ez első megbeszélésre megérkeztem. Szerették azt is, de érezték, hogy nem annyira gazdaságos a használata. Jól érezték, örömmel számoltak be az első hetek tapasztalata után, hogy a korábbi famennyiség töredékét használják el.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László |
külsö falazata: | kerámia falazat 55 x 55 x 11 cm-es és 44 x 33 cm-es elemekből, felső része km tömör tégla vakolt felülettel |
füstjáratok: | 5,2 m samott téglából épített füstjárat |
ülőpadka: | fűtött, 55 x 55 x 11 cm-es elemekből |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | K4060 (51 x 71 cm) nem légöblítéses, Kiss Kandalló Kft., Salgótarján |
Egy kandalló kályha állt a jelenlegi kályha helyén, mikor ez első megbeszélésre megérkeztem. Szerették azt is, de érezték, hogy nem annyira gazdaságos a használata. Jól érezték, örömmel számoltak be az első hetek tapasztalata után, hogy a korábbi famennyiség töredékét használják el.
Az első megbeszélésre érkezve a ház udvarán pávák, tyúkok, kakasok látványa fogadott egy nagy mezőn keresztülhaladva. A természetközeli, vidéki hangulat a ház berendezésén is jól visszaköszönt, ehhez kellett igazodnom a kályha tervezésekor. Modern cserépkályhát szerettek volna, ami hosszan tartja a meleget. A fazekas zöld máz a fehér vakolt részekkel és a kályha körüli fa gerendákkal, padlóval jól kiegészítik egymást.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László |
külsö falazata: | kerámia falazat 22 x44 cm, vakolt részekkel |
füstjáratok: | 5,2 m samott füstjárat |
ülőpadka: | fűtött ülőpadka 44 x 44 cm |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | 48 x 70 cm Kiss Kandalló Kft. |
Az első megbeszélésre érkezve a ház udvarán pávák, tyúkok, kakasok látványa fogadott egy nagy mezőn keresztülhaladva. A természetközeli, vidéki hangulat a ház berendezésén is jól visszaköszönt, ehhez kellett igazodnom a kályha tervezésekor. Modern cserépkályhát szerettek volna, ami hosszan tartja a meleget. A fazekas zöld máz a fehér vakolt részekkel és a kályha körüli fa gerendákkal, padlóval jól kiegészítik egymást.
A kályha formáját minden esetben a hely adottságaihoz és a megrendelő elképzeléseihez igazítjuk, ezért két egyforma kályhát még nem építettünk.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Gulyás István |
külsö falazata: | kerámia falazat 22 x 22 cm |
füstjáratok: | 6,2 m samott füstjárat |
ülőpadka: | fűtött ülőpadka |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | KeramikArt Kft., Pécs |
A kályha formáját minden esetben a hely adottságaihoz és a megrendelő elképzeléseihez igazítjuk, ezért két egyforma kályhát még nem építettünk.
Elegáns, modern cserépkályha volt az ügyfél elképzelése, de teljesen szabad kezet kaptam a tervezéshez. A rendelkezésre álló hely nem volt nagy, de pont elég ahhoz, hogy egy kis ülőpadka is elférjen. Az ajtó mérete közelíti egy kisebb kandallóét, így az összkép itt is a tűz látványával teljes.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László |
külsö falazata: | kerámia falazat 22 x 33 cm, vakolt részekkel |
füstjáratok: | 4 m samott füstjárat |
ülőpadka: | fűtött ülőpadka |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | KeramikArt Kft., Pécs |
Elegáns, modern cserépkályha volt az ügyfél elképzelése, de teljesen szabad kezet kaptam a tervezéshez. A rendelkezésre álló hely nem volt nagy, de pont elég ahhoz, hogy egy kis ülőpadka is elférjen. Az ajtó mérete közelíti egy kisebb kandallóét, így az összkép itt is a tűz látványával teljes.
Egy búbos kemence és egy modern cserépkályha találkozása. 2019-ben megkapta a Tűzvilág magazin Az év kályhája díját.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Fekete László |
külsö falazata: | kerámia, vakolt részekkel |
füstjáratok: | 4,1 m samott füstjárat |
ülőpadka: | fűtött |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | KeramikArt Kft., Pécs |
Egy búbos kemence és egy modern cserépkályha találkozása. 2019-ben megkapta a Tűzvilág magazin Az év kályhája díját.
A kályha két oldalán látható motívumot a család egy Iránban tett utazása során hozta magával és a pécsi KeramikArt keramikusa öntötte kályhacsempébe. Az ülőpadkája ennek a kályhának is fűtött.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Gulyás István |
külsö falazata: | kerámia falazat |
füstjáratok: | 5,6 m samott füstjárat |
ülőpadka: | fűtött ülőpadka |
kerámia elemek: | KeramikArt Kft., Pécs |
ajtó: | KeramikArt Kft., Pécs |
A kályha két oldalán látható motívumot a család egy Iránban tett utazása során hozta magával és a pécsi KeramikArt keramikusa öntötte kályhacsempébe. Az ülőpadkája ennek a kályhának is fűtött.
A fent leírtak érvényesek erre a kályhatípusra is. Ez a kályha egy fiatalos otthonban is nagyon jól megtalálta a helyét. A modern berendezést a klasszikus elemek jól kiegészítik.
kályha fajtája: | kéthéjú cserépkályha |
terv: | Szentesi Cserépkályha |
külsö falazata: | kerámia falazat |
füstjáratok: | 3,5 m samott füstjárat |
ülőpadka: | nincs |
kerámia elemek: | Szentesi Cserépkályha |
ajtó:. | Kiss Kandalló Kft |
A fent leírtak érvényesek erre a kályhatípusra is. Ez a kályha egy fiatalos otthonban is nagyon jól megtalálta a helyét. A modern berendezést a klasszikus elemek jól kiegészítik.
© Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat